Mulandó

A mulandóság egy pimasz gyermek, belém költözik minden reggel,
kucorog a percek súlyán, hamuból gyúrja az évek hosszát,
minden napnak küszöbére egy másikat hoz, nevetéshez.
A mulandóság a kabátgombom, elfelejtem, hogy mindig hordom.

Vele utazik a fény,
meg a rózsa, bogáncs,
vele utazik a nyár,
vele utazik az égen
a köd színű táj, meg a pincebogár.
Néhanap eltéved, egy fűszálon lóg,
este felé meg kikönyököl egy barna zakón.
Vele utazik a csönd,
meg az ereszen a sár,
Vele utazik a tánc, meg a régi szobám.
Vele utazik egy jókedvű, aprócska vágy,
hogy egyszer majd megfordul valaki után.

A mulandóság egy úriember, pontosan jön, mindig kedves,
Sétáinkon elmeséli, hogy minden jó lesz, nem kell félni.
Ha meg sem mozdulsz, a szemeidben elrejtőzik, míg számolsz éppen.
A mulandóság egy okos állat, ha elkergeted is, megy utánad.