Minden Amit Mondok
🎵 3805 characters
⏱️ 4:33 duration
🆔 ID: 14367971
📜 Lyrics
Hát persze, ne kérdezd meg, hogy veszek egyet-e
Mindenkinek ajánlom, ne veszekedjetek!
Állatok ülnek bent az emberi székben
Mindenkit átbasznak az emberiségben
De a zene, kurvára megnyugtató
Nem kell koccintós utána megnyugtató
Ha bólogatok minden mást kizárok agyamból
Nézek mint Columbo, nem vagyok agyagból
Mégis darabokra török, nevem állítólag török eredetű
Ez itt eredeti
Teret hagyok a jónak, mer' az élet engedi
Kitikkadnak a szájak úgy mint a szerengeti
A jó asszony mosogat, a droid otthagyja
A koszosat, mászik a tányéron öt hangya
Föld alatt élünk, mint a karatés békák
Elkapott a láz, mégsem eszegettünk krétát
A létrát hagyjuk nem kellenek tiszteletek
Minden tiszta retek faszák a csatornás hetek
A szar egyik fülemen be, másikon meg ki
Megkínáltam aztán az ajtón ment ki
Okulj a hibákból, meg olvassál könyvet
Mosolyogjál bazdmeg, ne hullassál könnyet!
Írom dumámat, kanapéba ejtőzve
Lebegek mint a dög az égen ejtőernyőzve
Add a cp-t pajti, máris indul a hajti
Testben Májk előtt vagyok de gondolatba Haitin
Rengeteg a média által butított ember
Hallotta, hogy illegál ezért nem gurított kendert
Schöneß wochenender!
Leszarom mit gondolsz rólam
Elmém tartalmát teszem rátok oszt jóvan'
Jöhet a szólam, a fületek kókad
Agyon vág a zsír ütem én előre szóltam
Előre
Én megmondtam
Minden amit mondok szent igaz, pí-pimasz
A zenében lesz meg a vigasz
Azokhoz beszélek, akik ugyanígy érzik
A többiek nem látják a világot csak nézik

Nekem nem elég, hogy megálljak 32 sornál
Kövesd a hordát, fejen basz a zene és hordágy
El kell ismerni, hogy sokat elkell ismerni
De többen vannak akiket nincsen kedvem meg ismerni
Nagyon sok embernek támasz a laszti
Az agyadat pucold ki, mert átlag alatti!
A hülyék által lesz, a másik agya képlékeny
Tudni kell a példaképed sosem lesz rád féltékeny
Rózsafűzér tetkó, habiszti egy kegyenc
Templomban se volt még, de azt hiszi Szent Ferenc
A szarházik, viselkedési módja már sért
Magadért változzá' má' meg ne másért!
Tápláljon a zene, mer' akkor nem halsz éhen
Ha meg mégis akkor Auf Wiedersehen
Mi erre sokalgatunk basszameg, ti merre?
Simán eltöltenék hét évet Tibetben
Kiakadok, agyilag kifakadok mint egy pattanás
Fiatalok agyamban nagy kattanás
Van aki jól él, meg aki szakadt ágról
Ordítsad, hogy jól vagy, de torkod szakadtából!
Adnám, ha nem mondanák meg, hogy mit csináljak
Itt csak egy camping amott Mitsubishi nyájak
Az úton, néha rossz akadályok
Feketék a májak és torzak a bájok
Vannak szabályok evidens, hogy készen zabálok
A rosszra kakálok és hálok
Én nekem tetszik, az amit csinálok
Utálok kapkodni, viszont unom ha várok
Szevasz, remélem hiphop-ot tanulsz
Mer' ha nem hízz el mint egy hippopotamus
Lábamon shoes, a buzikén mamusz
Mint az ég feketébe árokba borulsz
Viszlát!
Ennyi lettem volna, ide fosott ki a gólya
Minden amit mondok hazugság

A zenében lesz meg a vigasz,
Azokhoz beszélek, akik ugyanígy érzik,

⏱️ Synced Lyrics
[00:19.74] Hát persze, ne kérdezd meg, hogy veszek egyet-e
[00:22.18] Mindenkinek ajánlom, ne veszekedjetek!
[00:25.16] Állatok ülnek bent az emberi székben
[00:27.42] Mindenkit átbasznak az emberiségben
[00:30.17] De a zene, kurvára megnyugtató
[00:32.52] Nem kell koccintós utána megnyugtató
[00:34.96] Ha bólogatok minden mást kizárok agyamból
[00:37.80] Nézek mint Columbo, nem vagyok agyagból
[00:40.27] Mégis darabokra török, nevem állítólag török eredetű
[00:44.03] Ez itt eredeti
[00:45.36] Teret hagyok a jónak, mer' az élet engedi
[00:47.66] Kitikkadnak a szájak úgy mint a szerengeti
[00:50.31] A jó asszony mosogat, a droid otthagyja
[00:53.09] A koszosat, mászik a tányéron öt hangya
[00:55.33] Föld alatt élünk, mint a karatés békák
[00:57.72] Elkapott a láz, mégsem eszegettünk krétát
[01:00.47] A létrát hagyjuk nem kellenek tiszteletek
[01:02.62] Minden tiszta retek faszák a csatornás hetek
[01:05.53] A szar egyik fülemen be, másikon meg ki
[01:08.24] Megkínáltam aztán az ajtón ment ki
[01:10.73] Okulj a hibákból, meg olvassál könyvet
[01:13.19] Mosolyogjál bazdmeg, ne hullassál könnyet!
[01:15.80] Írom dumámat, kanapéba ejtőzve
[01:18.50] Lebegek mint a dög az égen ejtőernyőzve
[01:20.87] Add a cp-t pajti, máris indul a hajti
[01:23.26] Testben Májk előtt vagyok de gondolatba Haitin
[01:25.63] Rengeteg a média által butított ember
[01:28.34] Hallotta, hogy illegál ezért nem gurított kendert
[01:30.94] Schöneß wochenender!
[01:31.92] Leszarom mit gondolsz rólam
[01:33.57] Elmém tartalmát teszem rátok oszt jóvan'
[01:36.28] Jöhet a szólam, a fületek kókad
[01:38.60] Agyon vág a zsír ütem én előre szóltam
[01:43.04] Előre
[01:47.00] Én megmondtam
[01:50.87] Minden amit mondok szent igaz, pí-pimasz
[01:53.46] A zenében lesz meg a vigasz
[01:55.67] Azokhoz beszélek, akik ugyanígy érzik
[01:58.37] A többiek nem látják a világot csak nézik
[02:01.03] Minden amit mondok szent igaz, pí-pimasz
[02:03.80] A zenében lesz meg a vigasz
[02:05.63] Azokhoz beszélek, akik ugyanígy érzik
[02:08.30] A többiek nem látják a világot csak nézik
[02:21.52] Nekem nem elég, hogy megálljak 32 sornál
[02:23.94] Kövesd a hordát, fejen basz a zene és hordágy
[02:26.54] El kell ismerni, hogy sokat elkell ismerni
[02:29.14] De többen vannak akiket nincsen kedvem meg ismerni
[02:31.91] Nagyon sok embernek támasz a laszti
[02:33.96] Az agyadat pucold ki, mert átlag alatti!
[02:36.68] A hülyék által lesz, a másik agya képlékeny
[02:39.26] Tudni kell a példaképed sosem lesz rád féltékeny
[02:41.70] Rózsafűzér tetkó, habiszti egy kegyenc
[02:44.07] Templomban se volt még, de azt hiszi Szent Ferenc
[02:46.45] A szarházik, viselkedési módja már sért
[02:49.18] Magadért változzá' má' meg ne másért!
[02:51.84] Tápláljon a zene, mer' akkor nem halsz éhen
[02:54.42] Ha meg mégis akkor Auf Wiedersehen
[02:56.82] Mi erre sokalgatunk basszameg, ti merre?
[02:59.28] Simán eltöltenék hét évet Tibetben
[03:01.17] Kiakadok, agyilag kifakadok mint egy pattanás
[03:04.54] Fiatalok agyamban nagy kattanás
[03:06.76] Van aki jól él, meg aki szakadt ágról
[03:09.35] Ordítsad, hogy jól vagy, de torkod szakadtából!
[03:11.74] Adnám, ha nem mondanák meg, hogy mit csináljak
[03:14.10] Itt csak egy camping amott Mitsubishi nyájak
[03:16.86] Az úton, néha rossz akadályok
[03:19.31] Feketék a májak és torzak a bájok
[03:22.27] Vannak szabályok evidens, hogy készen zabálok
[03:24.93] A rosszra kakálok és hálok
[03:27.08] Én nekem tetszik, az amit csinálok
[03:29.51] Utálok kapkodni, viszont unom ha várok
[03:32.14] Szevasz, remélem hiphop-ot tanulsz
[03:34.32] Mer' ha nem hízz el mint egy hippopotamus
[03:36.91] Lábamon shoes, a buzikén mamusz
[03:39.36] Mint az ég feketébe árokba borulsz
[03:42.16] Viszlát!
[03:43.55] Ennyi lettem volna, ide fosott ki a gólya
[03:48.41] Minden amit mondok hazugság
[03:52.47] Minden amit mondok szent igaz, pí-pimasz
[03:54.82] A zenében lesz meg a vigasz
[03:56.69] Azokhoz beszélek, akik ugyanígy érzik
[03:59.33] A többiek nem látják a világot csak nézik
[04:02.22] Minden amit mondok szent igaz, pí-pimasz
[04:04.87] A zenében lesz meg a vigasz
[04:07.09] Azokhoz beszélek, akik ugyanígy érzik
[04:09.30] A többiek nem látják a világot csak nézik
[04:12.31] Minden amit mondok szent igaz, pí-pimasz
[04:15.22] A zenében lesz meg a vigasz
[04:16.82] Azokhoz beszélek, akik ugyanígy érzik
[04:19.40] A többiek nem látják a világot csak nézik
[04:22.50] Minden amit mondok szent igaz, pí-pimasz
[04:25.06] A zenében lesz meg a vigasz,
[04:26.96] Azokhoz beszélek, akik ugyanígy érzik,
[04:29.65] A többiek nem látják a világot csak nézik
[04:32.51]