Csak Az Kiabál, Aki Fél

Inkább a versed költsd és ne a rosszhíredet
A városban egyedül én vagyok veled
És nézlek, ahogyan a sárban mászol
És látom, neked is csak a fagolyók nőnek a szemeid helyén
S te se veszel észre mást
Csak ami eléd táncol és ordít

De csak az kiabál, aki fél
Te magadon nevess, csendesebb legyél!
Az kiabál, aki fél
Játszom veled, de az én nevem nem ér
Lődd ki magad, figyeld a csendet, hallgass!
Figyelj!

Mellébeszél, aki mindent akar
Az a kis élet, amit te szépnek hiszel
Nekem annyit se ér, mint a vécépapír
Kit érdekelne, ha kitörne valami háború
A magam részérõl inkább a seggem félteném
Hiszen a lelkem köszöni szépen, jól van

Valami mély dolog fenekén
Írja a versét, az elsőt
Hogy a fejébe' szólnak a hangok
Meg a teste, ami olyan, hogy egyből rímel rá a lelke
És helyetted ordít, hogy ne kiabálj!

Mert csak az kiabál, aki fél
Te magadon nevess, csendesebb legyél!
Az kiabál, aki fél
Játszom veled, de az én nevem nem ér
Lődd ki magad, figyeld a csendet, hallgass!
És írjad a versed!
De csak addig írjad, amíg azt nem mondják
Nem rossz (tényleg nem rossz)
De ezt már írtad (az kiabál, aki fél)

Tudod, az egyetlen út, ami valahova vezet
Ez a hosszú vörös, amin éppen gyalogolok
Voltak idő,k mikor azt éreztem
Hogy ez az út lesz a vesztem, és a végén belebukok
Egyedül a téren álmodik a nyomor
Pénzem az nincsen, és a város is üres
És mégis ezerszer színesebb, mint a képeken
Én élvezem