Fújj meg szél [Live] (feat. Parno Graszt)
🎵 1795 characters
⏱️ 3:57 duration
🆔 ID: 8873783
📜 Lyrics
Mégis hogyan mondjam el neked
Előfordul, az ember megremeg
Elbotlik, majd feláll ő magától
Süt rája még Nap az éjszakából
Azt kérdezik tőle, milyen volt
Mikor lent járt, milyen nóta szólt
Siratták, vagy mulatták talán
Nevettek-e bolondnak baján
S egyszerre mindenki felnéz
És az égen a jó Isten
Ha tudná, hogy mit tegyen
Hogy maradjon, vagy menjen
Azt mondják, részeges vagyok
Pedig csak szűnni akarok
Egy kicsit elhagyni magam
Hogy aztán nyíljon alattam
Meg a világ, meg a fű és a fák, gyönyörű
És a tél, ami nincs, gyere nyár, betekints
Fújj meg szél, ahol érsz, szép leány, megigéz
Keserűt, édeset, azt amit csak lehet

Lesz még így se, s úgy is jó lesz tán
Tölts még egy bort, légy oly kedves, ám
Ne túl sokat, jusson a fellegekbe
Hátha esik eső a kertekbe
Virágot hozz onnan csokorba
Szirmait a szél hadd hordozza
Egy ajtó ma nyitva áll előttem
Édesanyám csókolom, megjöttem
És mindenki felnéz
És az égen a jó Isten
Mintha éppen int nekem
S a hold felkel csendesen

⏱️ Synced Lyrics
[00:17.84] Mégis hogyan mondjam el neked
[00:22.08] Előfordul, az ember megremeg
[00:26.41] Elbotlik, majd feláll ő magától
[00:30.84] Süt rája még Nap az éjszakából
[00:34.92] Azt kérdezik tőle, milyen volt
[00:39.71] Mikor lent járt, milyen nóta szólt
[00:43.96] Siratták, vagy mulatták talán
[00:48.66] Nevettek-e bolondnak baján
[00:51.75] S egyszerre mindenki felnéz
[00:56.31] És az égen a jó Isten
[01:01.17] Ha tudná, hogy mit tegyen
[01:04.42] Hogy maradjon, vagy menjen
[01:10.59] Azt mondják, részeges vagyok
[01:14.83] Pedig csak szűnni akarok
[01:19.42] Egy kicsit elhagyni magam
[01:23.37] Hogy aztán nyíljon alattam
[01:26.59] Meg a világ, meg a fű és a fák, gyönyörű
[01:31.50] És a tél, ami nincs, gyere nyár, betekints
[01:36.01] Fújj meg szél, ahol érsz, szép leány, megigéz
[01:40.12] Keserűt, édeset, azt amit csak lehet
[01:44.12] Meg a világ, meg a fű és a fák, gyönyörű
[01:48.80] És a tél, ami nincs, gyere nyár, betekints
[01:52.99] Fújj meg szél, ahol érsz, szép leány, megigéz
[01:57.16] Keserűt, édeset, azt amit csak lehet
[02:01.76] Lesz még így se, s úgy is jó lesz tán
[02:06.14] Tölts még egy bort, légy oly kedves, ám
[02:10.21] Ne túl sokat, jusson a fellegekbe
[02:14.07] Hátha esik eső a kertekbe
[02:18.61] Virágot hozz onnan csokorba
[02:22.52] Szirmait a szél hadd hordozza
[02:27.04] Egy ajtó ma nyitva áll előttem
[02:30.94] Édesanyám csókolom, megjöttem
[02:35.31] És mindenki felnéz
[02:39.15] És az égen a jó Isten
[02:42.78] Mintha éppen int nekem
[02:46.53] S a hold felkel csendesen
[02:51.96]
[03:07.56] Meg a világ, meg a fű és a fák, gyönyörű
[03:11.95] És a tél, ami nincs, gyere nyár, betekints
[03:15.79] Fújj meg szél, ahol érsz, szép leány, megigéz
[03:20.02] Keserűt, édeset, azt amit csak lehet
[03:23.66] Meg a világ, meg a fű és a fák, gyönyörű
[03:27.77] És a tél, ami nincs, gyere nyár, betekints
[03:31.65] Fújj meg szél, ahol érsz, szép leány, megigéz
[03:35.76] Keserűt, édeset, azt amit csak lehet
[03:39.10] Meg a világ, meg a fű és a fák, gyönyörű
[03:43.37] És a tél, ami nincs, gyere nyár, betekints
[03:46.73] Fújj meg szél, ahol érsz, szép leány, megigéz
[03:50.70] Keserűt, édeset, azt amit csak lehet
[03:54.77]